A golden retriever származása

A golden retriever története a XIX. században kezdődött Skóciában. Abban az időben számos angol nemes próbálta kitenyészteni a tökéletes vadászkutyát. Szakértően formálták kutyáik  fajtajellegét, amelyeket féltékenyen őriztek mások előtt. Az arisztokraták kenneljüket általában saját magukról nevezték el: Lord Lovat’s Beaufort Setters, The Southesk Setters, The Earl of Seafield’s own, Lord Ossulton’s Black Setters. A skót vidékek ideális vadászterületek voltak és a korabeli tenyésztők igénye nem csupán egy jól használható, hanem egyben szép megjelenésű, megbízható családi kutyára is kiterjedt.

Lord Tweedmouth 1820-1894

Sir Dudley Marjoribanks brit arisztokrata – későbbi Lord Tweedmouth – az 1800-as évek második felében a skóciai Loch Ness közelében levő Guisachan nevű birtokán élt. Szenvedélyes vadász volt és Guisachan-t nagyszerű birtokká fejlesztette. Feleségével, Isabel Lady Tweedmouth-szal hamarosan a viktoriánus társadalom ranglétrájának legmagasabb fokára emelkedtek.

Guisachan, 1897

Guisachan kulcsfontosságú Lord Tweedmouth ideális tulajdonságokkal rendelkező vadász- és családi kutyára vonatkozó álmainak valóra váltásában. Mielőtt tenyésztési feljegyzéseit 1952-ben egyik leszármazottja megtalálta, az a hiedelem élt a köztudatban, hogy a golden retrieverek ősei orosz cirkuszi kutyák voltak, amelyeket a főrend egy brighton-i előadáson látott 1858-ban. A feljegyzések azonban nem említenek ilyesmit, ellenben pontosan leírják és néven nevezik az ősöket, melyektől minden ma élő golden is származik.

Nous 1872-ben

Lord Tweedmouth 1865-ben megvásárolta Nous-t egy brighton-i foltozóvargától adósság fejében. Nous  - nevének jelentése keltául: bölcsesség - a Lord Chichester tulajdonában levő regisztrálatlan fekete hullámos-szőrű retriever alomból származott és az egyetlen sárga színű kutya volt fekete alomtestvérei között. A hullámos szőrű retrieverek a St. John’s Newfoundland és az ír szetter keresztezéséből származtak. Nous remek úszó volt kiválóan megfelelt a guisachan-i vadászatokon.

Lord Tweedmouth három évvel később kapta ajándékba Belle-t a májszínű Tweed vízi spániel szukát a Tweed folyó menti Ladykirk-ben élő David Robertson nevű unokatestvérétől. A Tweed vízi spániel nagyon szívós elhozó kutya volt, azon kemény, kitartó vízi kutyáktól származott, akiket hosszú évek óta használtak a brit tengerpartokon. Akkoriban sok család sorsa függött ezektől a bátor, intelligens, remek elhozási képességgel bíró, sokszor kíméletlen tengerparti körülmények között dolgozó kutyáktól. A Tweed vízi spániel mára már kihalt, de tulajdonságaival hozzájárult a modern golden retriever temperamentumához, intelligenciájához, elhozási készségéhez.

Évek óta tervezem papírra vetni emlékeimet a sárga hullámos szőrű retrieverek történetéről, akik a közelmúltban oly népszerűvé váltak országunkban.

A múlt század végén még ritkaságszámba mentek és lehetséges, hogy én vagyok az egyetlen élő ember, akinek személyes emlékei vannak a fajta második generációjáról, a kutyákról, akik nagyanyám bátyja Sir Dudley Marjoribanks guisachan-i birtokán éltek.

Még századunk elején is tisztázatlan volt a goldenek eredete. Főként fekete hullámos szőrű retrievereket, fekete labradorokat és egy bizonyos, kelet-skóciai cirkuszból való kutyát emlegettek velük kapcsolatban. Valójában abban az időben a Tweedmouth és az Ilchester család tagjain  és azok legbizalmasabb barátain kívül kevesen ismerték a sárga retrievert, így későbbi széleskörű elterjedésük nem volt előrelátható.

A legfőbb ideje megkísérelni a valós tényeket összerakni és az igazságot felfedni. Ha nem látok hozzá, akkor talán soha nem derül ki a valóság és az igaz történet elvész örökre.

Szerencsére még elérhető a megkérdőjelezhetetlen tények forrása: Sir Dudley Marjoribanks 1835-tól vezetett tenyésztési könyve, melyben nyilvántartotta a szetterek, pointerek, agarak, spánielek nevét és fajtáját… retrieverről – természetesen fekete színűről – 1842-ben tesz említést először, utána tíz éven át nem… A kutyák származási helyét pontosan leírja, de színeket nem említ, mely mulasztást 1868-ban pótolja.

A könyv jelenleg Sir Dudley unokája, Lady Pentland birtokában van, aki ezt egyéb fontos és érdekes feljegyzéssel együtt készségesen a rendelkezésemre bocsátotta. A dokumentumok olyan tényekre derítenek fényt, melyek éles ellentétben állnak bizonyos ma divatos feltételezésekkel.

Az egyik ilyen feltételezés szerint Sir Dudley 1868 táján egy utazó cirkusz kutyatrénerétől három sárga kutyát vásárolt Brighton-ban. Ezek az állatok – melyek kétségtelenül juhászkutyák voltak – állítólag a Kaukázus környékéről származtak és egyikük, egy bizonyos Nous nevű a Guisachan birtokra került és mikor eljött az idő ő lett a kiindulás a sárga retrieverek tenyésztésében. Úgy gondolom, abban mindannyian egyetértünk, hogy Nous sárga volt és abban is, hogy ő volt az első. De a feltevést, hogy egy orosz kutyától ered a fajta, semmiféle adat nem támasztja alá, ugyanis a tenyésztési könyvben Nous neve mellett a következők állnak: „Lord Chicester tenyészet, 1864 június, Brighton-ban vásárolva.” Semmiféle kapcsolat nem létezett Nous és bármilyen orosz cirkuszi kutya között, hiszen ő akkor már évek óta a Guisachan birtokon volt.

Bevallom soha nem hittem túlságosan az „orosz mítoszban”, de egy bejegyzés elbizonytalanított. Az 1868. év utolsó beírása egy rejtélyes kutya: Sancho. Neve mellett „1868, április”, de nincs ott a tenyészet melyből származik. Ez felettébb szokatlan Sir Dudley gyakorlatában, mert a többi bejegyzés említi és évről-évre megismétli ezt az adatot. Előfordulhatott ez azért, mert talán ő volt (a Sancho találó név egy cirkuszi kutyának!) az orosz kutyák egyike. És netán Sir Dudley – annak ellenére, hogy a nagyszerű Nous már nála volt – úgy döntött, hogy mégis kipróbál egy hozzá hasonló színű kutyát a cirkusziak közül? Nos, akárhogyan is történt, Sancho nyilvánvaló tévedés volt – olyannyira, hogy Sir Dudley soha nem törődött azzal, hogy egyetlen megjegyzést tegyen a származásáról, soha többé nem jelenik meg a neve a tenyésztési könyvben – és természetesen soha semmilyen szerepet nem játszott a sárga retrieverek tenyésztésében. A feltételezés azonban, hogy egy orosz kutya előfordult Guisachan-ban – melyet a vadőrök is beszéltek - magyarázat lehet a legendára. Viszont a vadőrök szerint Nous volt, aki 1868-ban érkezett, holott ő akkor már ott volt, így talán Sancho lehetett az a kutya… Nos, világos, hogy ezáltal az orosz kutya elmélet egyszer s mindenkorra megdőlt.

Ennek ellenére a kaukázusi eredetről való szóbeszéd új erőre kapott 1911-ben Hon. William le Poer Trench tábornok által, aki számos Guisachan-ból származó sárga kutya tulajdonosa volt. Állítása szerint kutyái az eredeti Nous vonalból származtak. Ez lehetséges, sőt nagyon is valószínű volt. De az orosz keresztezéssel kapcsolatos rögeszméje odáig vezette, hogy elutazott a Kaukázusba. Ott azt mondták, hogy abban az évszakban a kutyák a magasabban fekvő területeken vannak a juhokkal, de ígérték, jó pénzért hoznak neki egyet. A tábornok kifizette a kért árat – de egyetlen kutyát sem látott!

Kisfiúként apám kutyái között nőttem fel és nem emlékszem arra, hogy Guisachan-ban sokszor emlegették volna orosz történetet. Azt viszont annál inkább említették, hogy vízi spánielek kerültek közeli kapcsolatba Sir Dudley sárga retrieverjeivel…

Henry Edward, V.Earl of Ilchester és Ada 1875-ben

Nous és Belle pároztatásából 1868-ban négy sárga szuka született, akiknek Lord Tweedmouth az Ada, Primrose, Crocus és Cowslip nevet adta. Crocus-t Honorable Edward Marjoribanks, Ada-t pedig Lord Tweedmouth unokaöccse Earl of Ilchester kapta ajándékba. Ada volt a kezdet az Ilchester féle Melbury golden retriever kennel megszületésében. Lord Tweedmouth megtartotta Cowslip-et és Primrose-t és 1868-1889 között tervszerű és körültekintő vonaltenyésztést és külső keresztezéseket hajtott végre. Cowslip és egy másik Mr. Robertson tenyészetéből származó Tweed vízi spániel pároztatásából 1873-ban született Topsy. A szárazföldi keresési ösztön tökéletesítésére és a szőrszín megszilárdítására Cowslip-et Honorable Edward Marjoribanks vörös szetterével párosította, ebből az alomból született Jack és Gill 1875-ben. A vadászösztön megszilárdítása céljából Topsy-t Sir Henry Meux fekete hullámos szőrű retriever kanjával Sambo-val keresztezte, párosításukból született született Zoe 1877-ben. Jack és Zoe fedezéséből született Gill II. és Nous II. 1884-ben. Gill II. és Tracer, a fekete hullámos szőrű retriever keresztezéséből tíz fekete kiskutya született, ezek egyike Queenie és Nous II. párosításából pedig két sárga 1889-ben: Prim és Rose. Prim és Rose származása négy generációra visszavezethető volt. Annak ellenére, hogy a sárga retrieverek tenyésztése folytatódott a Guisachan birtokon, Prim és Rose az utolsó bejegyzett alom Lord Tweedmouth tenyésztési feljegyzéseiben. Lord Tweedmouth 1894-ben hunyt el.

Mrs. Charlesworth

Lord Harcourt második Lord Tweedmouth idején rendszeres vendége volt a guisachan-i vadászatoknak. Az 1900-as évek elején két sárga kölyköt vásárolt Guisachan-ból, akik a szintén sárga színű Lady-től származtak. Lady ősei Prim és Rose voltak. Valószínűleg ez a két kutya lett a Harcourt féle golden kennel alapköve, amelynek egyik első és  leghíresebb kutyája Culham Brass volt. Az angol Kennel Club 1903-ban regisztrálta az első goldeneket Flat-Coats Golden néven és először Lord Harcourt mutatta be kutyáit kiállításon 1908-ban – annak ellenére, hogy akkor még nem volt hivatalosan elismert fajta.

Mrs. Winifred Charlesworth 1906-ban tett szert első, Normanby Beauty nevű pedigré nélküli sárga retriever kutyájára. A felettébb intelligens és fáradhatatlanul dolgozó szukát 1908-ban fedeztette Culham Brass-szal. 1909-től ő és Lord Harcourt voltak az egyetlenek, akik kiállításokon vettek részt sárga retrieverükkel. Bár külön osztály még nem volt számukra, 1909-ben nyolc, egy évvel később pedig tíz Flat-Coats Golden vett részt a Crufts’-on.

Flat-Coats Golden 1912-ben nyert először field trial versenyen.

1954-ben bekövetkezett haláláig Mrs. Charlesworth volt a golden retriever fejlődésének motorja az Egyesült Királyságban. Kenneljét Normanby nevű szülőhelyéről nevezte el, amely a későbbiekben egy véletlen elírás folytán Noranby-ra módosult.

Az angol golden retriever klub megalakulása 1911-re vezethető vissza, amikor Mrs. Charlesworth vezetésével a fajta néhány elszánt és lelkes híve klubot alapított a sárga retriever tulajdonosok számára. A szervezetet - és a fajtát - 1913-ban az angol Kennel Club hivatalosan elismerte és The Golden Retriever Club néven vált ismertté. 

Guisachan napjainkban	Golden retrieverek őseik szülőföldjén…

Apor Julianna, 2007. 

Forrás:

Robert Hutchinson: For the Love of Golden Retrievers

www.goldenretriever-france.com

www.grca.org

www.shilohpark.net

www.thegoldenretrieverclub.co.uk